A klubról

"Légy büszke, hogy közénk tartozol,
s tégy meg mindent a sikerünkért!"


Az Egyesületet 1955.-ben alapították Szilágyi István és barátai.

Az akkori csapat a járási bajnokságban szerepelt. Előfordult, hogy lovas kocsival, később traktorral vagy teherautóval mentek az aktuális mérkőzésre.

Az első komolyabb siker a 70-es évek elején érte a csapatot, amikor - igaz rövid időre - felkerült a területi (ma megyei II. osztályú) bajnokságba. A 70-es évek végén a község nem indított focicsapatot jó pár éven keresztül. 1985-ben ambiciózus vezetőknek köszönhetően pattogott a labda újból a községi focipályán. Ezzel egy időben kezdődött az a komoly munka az utánpótlással, aminek gyümölcséből szinte még ma is táplálkozik az Egyesület. Az akkori sikeres serdülő, majd később ifjúsági csapat - kiegészülve környékbeli fiatalokkal - 1991-re "ért be" és megnyerte a megyei III. osztály kalocsai csoportját, így felkerült a megyei II. osztályba, ahol azóta is meghatározó szereplő.

Az új időszak alatt számtalan működési nehézséget sikerült áthidalni. Többek között a belvíz által okozott károk miatt alkalmatlanná vált pályát sikerült nagyszerűen felújítani, a környezetet szebbé tenni (faültetések, parkosítások), esti edzésekhez világítást megvalósítani.

Az Egyesület vezetése büszke arra, hogy éveken keresztül a Tabdi KSE meghatározó tagja eredményei alapján a megyei II. osztálynak. Ellenfeleit kultúrált és szép környezetben tudja fogadni, az egyesületi sport tevékenységen kívül, létesítményei alkalmasak a tömegsportra és a község egyes rendezvényeinek lebonyolítására is.

Örömteli hír, hogy a Tabdi községi önkormányzat 2005.-ben a GYISM pályázatán 5 millió forintot nyert, melyet Tabdi község sportöltözőjének akadálymentessé tételére és felújítására fordíthat, megalapozva ezzel a Tabdi KSE jövőjét is.